Vegyünk egy karizmatikus és sikeres politikust, annak vonzó és
fiatal titkárnőjét meg az angol parlament alsóházának liftjét.
Ennyi persze még nem elég egy botrányhoz, de ha hozzátesszük, hogy
a felvonóban szexuális aktus történt, már biztosak lehetünk benne,
hogy a sajtó érdeklődése sem marad el. Sophie-nak még a férje
hűtlenségét sem sikerült feldolgoznia, amikor egy, a házasságukra
sokkal fenyegetőbb veszéllyel kell szembenéznie: Jamest az egykori
szeretője nemi erőszakkal vádolja. Az asszony kétségbeesetten
próbálja megvédeni a családját, szilárd meggyőződése ugyanis, hogy
a férfi ártatlan. Ezzel szemben Kate, a tapasztalt ügyész biztos az
államtitkár bűnösségében, és mindent megtesz azért, hogy elítéljék
a vádlottat. A bizonyítás azonban nem egyszerű, hiszen a
tárgyalóteremben egy két ember közötti intim kapcsolat részleteit
kell tisztázniuk, amelyre a feltételezett áldozat és az elkövető
más-más módon emlékszik. Vajon melyikük hazudik, illetve mond
igazat? Sarah Vaughan regénye feszes ritmusú bírósági és megindító
családi dráma az ítéletalkotás és igazságkeresés nehézségéről egy
olyan helyzetben, amikor a szereplők motivációi a messzi múltba
vesznek.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Egy botrány természetrajza - Vaughan Sarah je 10,70 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...