Mostani tudásunk, ismereteink szerint ez a négy kötet, Csoóri
Sándor Összegyűjtött versei I-IV. Csoóri Sándor költészetének
teljessége. Lehet, hogy rejtelmes helyekről még előkerülhet néhány
adalék, de szinte biztos, hogy azok nem írják majd át ennek a
poézisnak a jellegét. Maga a költő vigyázott rá, hogy minden fontos
egyben legyen. Ránk, most élőkre és az utókorra vár ennek a
költészetnek az eddiginél mélyebb megértése. Kiderülhet például az
egyedisége. Különösképpen abban, hogy bár hasonló iránnyal és
szenvedéllyel, mégis rajongott elődeitől és kortársaitól eltérően
tudta megfogalmazni azt a világot, amelyet ők is egyedien
rögzítettek az örökkévalóságnak, de az ő versei nélkül valami
nagyon lényeges hiányozna. Talán leginkább az a belső gyötrődés,
ami költészetének egyre magasabbra ívelő utolsó évtizedeit
jellemzi. Aki lelkében magára akar ismerni, s megélte ezeket az
évtizedeket, ezek a versek mindennapi olvasmányai lehetnek. Olykor
szociográfiai pontosság, olykor festői víziók, olykor
utánozhatatlan emberi-nemzeti aggódás... És mi minden még! Része
lesz ez a magyar klasszikának. Pálfy G. István
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Csoóri Sándor összegyűjtött versei IV. - A Parnasszuson 1994-2014 - Sándor Csoóri je 10,68 €
Je ťažké nájsť samého seba a na svete je naozaj množstvo ľudí,
ktorí to nikdy nedokážu. Ally d'Apliese sa však rozhodne, že si
nenechá utiecť život pomedzi prsty. Je rozhodnutá zistiť, kým je, a
tak nasmeruje svoju cestu k mrazivému severu, dostala totiž
indíciu, aby jej hľadanie išlo ľahšie. Tou indíciou je životopis
nórskeho hudobného skladateľa, ktorý žil v 19. storočí. Po príchode
do Nórska ju okúzli hudobný svet, ktorý je s jej životom spojený
viac, ako doteraz tušila. Jej osud sa však začne rozmotávať až
vtedy, keď narazí na Annu Ladvik, nie príliš slávnu speváčku, ktorá
vystúpila v prvom predstavení Griegovej legendárnej hudby na motívy
Ibsenovho Peera Gynta. Až vďaka nej začne Ally rozumieť tomu, kým
vlastne je.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...