"Ez itt az egész életem" - mondja Charlotte Salomon 1942-ben,
miközben átnyújt bizalmasának egy képekkel teli bőröndöt, életműve
legjavát, pedig huszonöt éves még csupán. Az élete azonban egy
gázkamra felé tart, és ott nemsokára véget is ér. Megmaradni csak a
képek maradnak, azok pedig - illetve ihletésükre most az új
Foenkinos-regény lapjai - erőteljes színekkel és kendőzetlen
őszinteséggel beszélik el Charlotte történetét. Gyerekkorát a
húszas évek Berlinjében, anyja korai, tragikus halálát, családjához
való furcsa viszonyát, belépőjét a berlini művészkörökbe,
akadémista éveit és pályakezdését. Majd pedig: menekülését a nácik
elől Dél-Franciaországba, a háborús hányattatások közepette is
felcsillanó remény és szerelem pusztulás előtti utolsó, rövid
időszakát."Úgy éreztem, muszáj soronként írnom, hogy levegőhöz
jussak" - szól ki az olvasóhoz furcsa, ám annál látványosabb
nemzetközi sikerű regényéből a nálunk eddig jobbára inkább vidám
könyvei alapján jól ismert francia szerző. Annyi bizonyos, hogy ez
a könyv nem csupán egy rendkívüli nő nagyszerű portréját, egy
tragikus sors markáns ívét tárja elénk, hanem egy nyomozás
torokszorító történetét is.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Charlotte - David Foenkinos je 7,04 €
Pán prsteňov je dielo, ktoré sa v uplynulých desaťročiach dočkalo
desiatok vydaní na celom svete. Dramatický a spletitý príbeh o
čarovnom Prsteni si získal milióny čitateľov a popredné miesto v
klasickom fonde svetovej fantastickej literatúry. Tolkienov
rozprávačský talent a záujem o mytológiu vytvoril neuveriteľný svet
fantázie, schopný vtiahnuť do svojho deja mladých i dospelých
milovníkov čarovných príbehov o rozprávkových bytostiach z
tajomných končín krajiny Stredozeme, ktorej existencia je ohrozená
rozpínajúcim sa zlom. Dve veže sú pokračovaním príbehu po rozpade
Spoločenstva Prsteňa. Knihu preložil Otakar Kořínek.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...