Az éjszaka fénye c. bestseller szerzőjének új regénye! Az igazság
néha különösen rossz védelem. Minden azzal kezdődött, hogy a fekete
Bobby Nockot számtalan terhelő bizonyíték ellenére ártatlannak
találták a tizenöt éves Jessica Silver meggyilkolásának ügyében. Az
amerikaiak nyolcvannégy százaléka úgy vélte, hogy az évszázad
perében Maya Seale és Rick Leonard, az esküdtszék két vezéralakja
futni hagyott egy gyerekgyilkost. Az ítélet sokkolta Amerikát, és
nem sokkal a tárgyalás berekesztése után több esküdt is
megváltoztatta a véleményét, ráadásul Rick nyíltan kirohant Maya
ellen. Még könyvet is írt az ügyről, amiben mindennek elmondta a
nőt. Közben az emberek ugyanazt kérdezték egymástól: mi történt az
igazságszolgáltatással? Most, tíz évvel később egy híres produkciós
cég Rick Leonard segítségével dokusorozatot tervez forgatni az
ügyből, ráadásul a férfi azt állítja, hogy nemrég olyan
bizonyítékok birtokába jutott, amik mindent megváltoztatnak. A
forgatásra meghívják az egykori esküdteket is, csakhogy a nagy
leleplezés elmarad, ugyanis valaki megöli Ricket az első napon. A
helyzetet pedig hamarosan csak még jobban bonyolítja, hogy kiderül,
a korábban felmentett Bobby Nock már hónapok óta eltűnt, senki nem
tud róla semmit. Ki ölte meg Ricket? S mi történt valójában tíz
évvel ezelőtt? Graham Moore, az Oscar-díjas forgatókönyvíró és Az
éjszaka fénye című bestseller szerzője az amerikai
igazságszolgáltatás rendszerét veszi górcső alá új regényében. A
Bűnösök csavart csavarra halmozva az utolsó oldalig fenntartja a
feszültséget, és folyton meglepi az olvasót, miközben olyan elemi
módon ábrázolja korunk Amerikáját, gondolkodását és előítéleteit,
ahogy arra senki más nem képes.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Bűnösök - Graham Moore je 9,44 €
Nedokončené príbehy Númenoru a Stredozeme sú súborom príbehov,
ktoré pokrývajú celé časové pásmo od prehistorických Starých časov
Stredozeme, detailne opisovaných v Silmarillione, až po Vojnu o
Prsteň, ktorou vrcholí trilógia Pán prsteňov. Netvoria ucelený
dejový prúd, ale ponúkajú čitateľovi ojedinelú možnosť zoznámiť sa
s neskoršími či podrobnejšími verziami príbehov, s ktorými sa už
stretol v predchádzajúcich knihách, nahliadnuť do procesu
Tolkienovej tvorby a znalosť už známych dejov obohatiť o doposiaľ
nepublikované úryvky a zlomky rozprávania. Obsiahly zväzok z
autorovej pozostalosti usporiadal a komentárom a poznámkami doplnil
Tolkienov syn Christopher, ktorý je aj autorom bohatého
informatívneho registra. Z tvorby J.R.R. Tolkiena postupne vyšlo
viacero titulov, ktoré sú samostatné a nie je nutné čítať ich po
poradí, okrem titulu Hobit, na ktorý nadväzuje trilógia Pán
prsteňov: 1. The Hobbit (originál vyšiel v roku 1937; v slovenčine
Hobit) 2. The Lord of the Rings (originál vyšiel v roku 1954 – 55;
v slovenčine Pán prsteňov) 3.The Silmarillion (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 1977; v slovenčine Silmarillion) 4. The History
of Middle-earth (doslova „História Stredozeme“) alebo Unfinished
Tales (doslova Nedokončené príbehy) ( originál vyšiel z
pozostalosti) 5. The Children Of Húrin (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 2007; v slovenčine Húrinove deti)
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...