Budapest létrejöttének 150. évfordulója kiváló alkalom arra, hogy
számba vegyük és megfogalmazzuk a fővárosunkat érintő legfontosabb
kérdéseket, kutatandó témaköröket. A kötet szerzői e feladatra
vállalkoztak: részletesen foglalkoznak Budapest történetével,
fejlődésének fő vonalaival, valamint jövőjének várható alakulásával
is. A társadalom és gazdaság térbeli megoszlását elemezve
megkerülhetetlen annak vizsgálata, hogy hol van Budapest helye,
illetve mi a szerepe a régió városainak rendszerében. Jól ismert,
hogy Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítésével nyílt meg annak
lehetősége, hogy a főváros az Osztrák–Magyar Monarchia Béccsel
rivalizáló társközpontjává, egyben a Kárpát-medence centrumává
váljon. Magyarország fővárosa volt ez idő tájt a társadalmi és
technikai modernizáció hídfőállása, amely elsősorban iparának
köszönhette, hogy világvárossá válhatott. A történelem nagy
megrázkódtatásait túlélve, az egyre inkább kiteljesedő globalizáció
korában a kelet-közép-európai nagyvárosok kétségtelenül országaik
motorjaivá váltak, egyúttal esélyt is kaptak pozícióik
megerősítésére a nemzetközi városhierarchián belül. Ám kérdés, hogy
ez Budapest vagy versenytársai esetében elvezethet-e a nagytérségi
vezető szerephez. Könyvünk, egyebek mellett, erre is igyekszik
megadni a választ.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Budapest, ahol a múlt a jövővel találkozik - Sikos T. Tamás,Molnár Júlia Dóra je 5,46 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...