ABronz és Napraforgószerzője, Cao Wenxuan Pekingben él,
jelenleg a legnépszerűbb kínai ifjúsági regényíró. 2016-ban Hans
Christian Andersen-díjat nyert. Ezt a regényét már számos nyelvre
lefordították. A rendkívül szívhez szóló ifjúsági regény egy kisfiú
és egy kislány történetét meséli el. A kisfiú, Bronz, még
pici gyerekként egy szörnyű tűzeset után megnémul, a szüleivel él
ugyan, de nagyon egyedül érzi magát. A kislány, Napraforgó, akit
szobrász apjával együtt vidéki földműves munkára kényszerítenek, és
kitelepítik őket – ami egyébként sok millió kínai értelmiségi sorsa
volt a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben – majd együtt érkeznek
Árpaföldre. Napraforgó is magányos, főleg miután apjának egy
baleset során nyoma vész. Bronzék családja befogadja a kislányt és
a szeretettel teli kis közösségben mély érzelmi kapcsolat, igazi
barátság alakul ki közöttük. A fordulatos cselekmény mellett
hangsúlyos a regény lírai hangvétele is. Az író az
érdekfeszítő történetben lényeges emberi dolgokról beszél:
lemondásról, például, hogy a család elsőként nem a saját fiát
íratja be iskolába, hanem a befogadott kislányt. Összefogásról:
hiszen szegénységük ellenére mégis képesek összegyűjteni az ehhez
szükséges pénzt. Hogyan kezdi el Napraforgó írni tanítani néma
bátyját? Hogyan és miért készül a tökvirág-lámpás vagy éppen a
vágyott aranytarackfű-ház? A fejezetek során mindezek
rendkívül érzékletesen, ugyanakkor a fiatalabb generáció számára
érthető nyelven bontakoznak ki. Tanulságos és lebilincselő
olvasmány felnőtteknek is, hiszen a két gyermek kapcsolatán
keresztül a kínai lélek érzékenységéről és feltétlen odaadásáról is
nagyon sokat megtudhatunk...
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Bronz és Napraforgó - Cao Wenxuan je 5,61 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...