A ?doggerlandi éves nagy osztrigaünnep után egy nő másnaposan ébred
egy hotelszobában, élete legnagyobb tévedése mellett. Egy másik nőt
brutálisan agyonvernek a konyhájában. Karen Eiken Hornby bűnügyi
felügyelő kapja meg a nyomozást, és a helyzetét nem könnyíti meg,
hogy arrogáns főnöke és az áldozat egykor házasok voltak. Talán
minden a különös kollektívában kezdődött a hetvenes években. Talán
egy telefonhívással tavasszal. Talán a falusi kocsmában pletykálva
lehet meglelni az igazságot. Karen Eiken Hornby régebben azért tért
vissza Doggerlandra, hogy munka, alkohol és ellenszenves férfiak
segítségével elfelejtse a múltját. Most kénytelen saját és mások
botlásai körül lavírozni. Doggerland egy szigetcsoport az
Északi-tengeren Nagy-Britannia és Skandinávia között. Az ország a
brit szigeteket és az európai kontinenst egykor összekötő földtömeg
megmaradt része. Doggerland ma a három fő szigetből, Heimőből,
Noorőből és Friselből áll. Az országban a brit és a skandináv
kultúra keveredése figyelhető meg. Maria Adolfsson Stockholmban
született és nőtt fel. Kommunikációs szakemberként dolgozott,
többek között a Stockholmi Közlekedési Vállalat sajtószóvivője
volt. A Botlás a doggerlandi Karen Eiken Hornby bűnügyi
felülegyelőről szóló sorozat első kötete.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Botlás - Maria Adolfssonová je 5,61 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...