"A Bölcső a hegyek között címmel két könyvet tart kezében az
olvasó. Az egyik, a Bölcső és Bagoly már megjelent 1953-ban, azóta
több kiadást is megélt. A másik a szülőhely, az onnan való
elvándorlás, az oda való visszatérés verses formája, a Bölcső a
hegyek között című ... Folytatás ›› epikai mű azonban most jelenik
meg először. Jószerivel erről még a Tamási életművét jól ismerő
szakemberek sem tudtak. Az pedig, hogy az 1949-ben elkészült regény
miért nem jelenhetett meg, végképp ismeretlen volt a kutatók és az
olvasók előtt. Vermesné Basilides Aliz, Tamási Áron volt felesége
őrizte meg a verses epikai változat egy példányát, a Petőfi
Irodalmi Múzeumban, az író hagyatékában fellelhető volt ennek
kézírásos formája (melynek betűhív másolata jelenik most meg). Itt
olvasható több előszó-változat is a tervezett műhöz, a
legterjedelmesebb arról szól, miért nem jelenítette meg Tamási Áron
szülőfalujában mindazt, amit a korszak politikája megkívánt. Ez
utóbbi két szöveg önmagában is kortörténeti dokumentum,
mellékletként szintén szerepel a kötetben." (Sipos Lajos) A(z)
Bölcső a hegyek között (Könyv) szerzője Tamási Áron.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Bölcső a hegyek között - Áron Tamási je 12,75 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...