Párizs, ?1944. Élise Chevalier tudja, mit jelent szeretni… és
gyűlölni. Vőlegényét, az ifjú francia katonát, a Maginot-vonalnál
ölték meg a németek. Az ellenséggel egy városban élve Élise
kénytelen jó mélyre eltemetni a lelkében dúló dühödt indulatot. Ám
egy idő után úgy érzi, nem nézheti tétlenül mások szenvedését.
Ugyanitt, ugyanekkor Sébastian Kleinhaus már alig ismer magára.
Négy éve viseli a Harmadik Birodalom hadseregének egyenruháját,
amelyet megvet, egy olyan háborúban, amelyben nem hisz, és
kétségbeesve keresi a kiutat ebből a csapdahelyzetből. Egy francia
ellenálló és egy német katona. Egy nő és egy férfi. Akik egymásba
szeretnek. Bretagne, 1963. A tizennyolc éves Joséphine Chevalier
előhúzza az anyja ágya alatt lapuló bőröndöt, és az abban rejlő
titok alapjaiban forgatja fel az életét. Mindenáron ki akarja
deríteni az igazságot, ezért Párizsba utazik, ahol megismeri egy
tiltott szerelem történetét, amely a világháború idején a
szabadságáért küzdő városban szökkent szárba. A felszabadulás
előtti utolsó, lopott órák története ez, meg az aljas árulásé,
amely egyszer s mindenkorra megváltoztatta két fiatal életét. A
nagy sikerű Míg Párizs aludt című könyv szerzőjének új regénye
háborúról és megtorlásról, szerelemről és elválásról, szeretetről
és megbocsátásról.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az utolsó órák Párizsban - Ruth Druart je 8,42 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...