Hetven év telt el a magyarországi zsidók elhurcolása és
meggyilkolása óta. Nyilvánvaló, hogy az új generáció felteszi a
múltban mellőzött kérdéseket. Ez a könyv - Hilberg azonos című,
háromkötetes tanulmányának kifejezetten fiatalok számára készült
átdolgozása - e kérdések megválaszolására válallkozik. Az európai
zsidók elpusztításának rövid leírása a történet lényegére helyezi a
hangsúlyt. Olyan olvasók számára készült, akik nem ismerik a
részleteket, mégsem egy áttekintés csupán. Világos, közérthető
részek alkotnak összefüggő egészet benne - anyagát a holokauszt
témáját oktató tanároknak, illetve e kurzusok hallgatóinak
tapasztalatai alapján állította össze a szerző. A háromkötetes mű,
melynek alapján ez a kötet készült, az első olyan tanulmány, amely
a témát nem az áldozatok, hanem az elkövetők szemszögéből
vizsgálja. Hilberg ötven éven át tartó kutatómunkájának eredménye
az 1933 és 1945 között Németországban, illetve a német uralom vagy
befolyás alatt álló területeken történt zsidóellenes intézkedéseket
tárja fel és elemzi. A fő hangsúlyt az intézkedések előkészítői és
végrehajtói (köztisztviselők, katonai vezetők, náci
pártfunkcionáriusok, az SS és a magánvállalkozások képviselői)
működésének vizsgálatára helyezi. Ők mozgatták a halál gépezetét.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az európai zsidók elpusztítása - Raul Hilberg je 12,79 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...