Molnár Tamás Az értelmiség bukása című műve a szerző legalaposabban
megírt, legnagyobb terjedelmű munkája. Témája a társadalomalkotó
értelmiségi felfogások elméleti és történeti kudarca, képviselőik
visszatérően látványos bukása. A szerző éles szemű kritikája
szerint az európai felvilágosodás, a marxizmus, de a liberális és a
konzervatív értelmiség egyaránt arra törekedett és részben
törekszik ma is, hogy a politikum sajátosságát felülírva ideológiai
meggyőződések szerint formálja át az embert és társadalmait. E
felfogások kritikája kiterjed az Amerikai Egyesült Államok
vezetőinek ma is érvényes önértelmezésére. Noha 1961-ben jelent meg
először, kiindulópontja pedig gyakran az akkori publicisztikai,
közéleti, politikai és kulturális helyzet, a mai olvasó
megállapítások sokaságában ismerhet rá a 21. század számos rokon
fejleményére, különösen az 1990 után bekövetkezett magyarországi
változások egyes jellemzőire. A kötet korábban megjelent német,
olasz és spanyol fordításban, valamint magyarul is 1996-ban. Az
első magyar fordítást a jelen kötet minden részletében átnézve és
javítva közli, és kiegészíti a Molnár Tamás Összegyűjtött Művei
sorozatszerkesztőinek többszáz tételből álló jegyzetanyaga, amely
megvilágítja a szöveg egyes utalásait, idézeteit, kiemeli a ma már
kevésbé ismert személyiségeket. A Hoppál Bulcsú és Mezei Balázs
által gondozott kötethez Pogrányi Lovas Miklós írt utószót. A mű
tanulmányozásával az olvasó jobban megértheti a kort, amely a
klasszikus európai kultúra összeomlása nyomán formálódik a szemünk
előtt. A kötetet fordította: Mezei Balázs
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az értelmiség bukása - Tamás Molnár je 6,80 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...