Róma, 1542 ősze. A hatvanhét éves Michelangelónak be kell fejeznie
II. Gyula pápa síremlékét, azt a becsvágyó tervet, amelynek a
megvalósítását közel negyven évig halogatta. A Róma kifosztásának
történelmi viharában megtépázott Örök Város nemcsak a háborús
veszteségeket nyögi, hanem a protestantizmus nyugtalanító
szellemének térhódítását is. Az új szellemi áramlatok
Michelangelóhoz barátnője, a nemes Vittoria Colonna költőnő révén
jutnak el, aki összeismerteti őt a spirituálisokkal. A katolikus
egyház „bajnokát” egy Luther tézisein nevelkedett „szektával”.
Michelangelo csakhamar a római Szent Hivatal, az inkvizíció
célkeresztjében találja magát: kémet állítanak rá, felgöngyölítik
nemkívánatos kapcsolatait, eljutnak a „szektához”, Reginald Pole
bíboros eretnek köréhez, amely a pápai udvar félelme szerint egyház
akar lenni az egyházban. Reginald Pole ott hirdeti az evangéliumi
tisztaságot, az Istennel való kapcsolat – közvetítő nélküli –
lényegét, ahol mindennapos gyakorlat a bűnbocsánati cédulák
árusítása. Michelangelo olyannyira meghasonlott a képmutató és
korrupt katolikus egyházzal, hogy befogadja a spirituálisok tanait.
A kereszténység legnagyobb tolmácsolója, akit gyötörnek a megbízói
és üldöz az inkvizíció, II. Gyula síremlékének az utolsó változatát
úgy alakítja át, hogy akár máglyára is juthatna miatta… „Mózes most
már balra tekintett. Nem a Szent Péter láncai előtt tisztelgő
oltárra nézett, ahol bűnbocsánatot lehetett nyerni. Messze
elfordult attól az egyháztól, amely elveszítette önmagát. Úgy
érezte, a saját képmását alkotta meg.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az eretnek - Matteo Strukul je 8,45 €
Pán prsteňov je dielo, ktoré sa v uplynulých desaťročiach dočkalo
desiatok vydaní na celom svete. Dramatický a spletitý príbeh o
čarovnom Prsteni si získal milióny čitateľov a popredné miesto v
klasickom fonde svetovej fantastickej literatúry. Tolkienov
rozprávačský talent a záujem o mytológiu vytvoril neuveriteľný svet
fantázie, schopný vtiahnuť do svojho deja mladých i dospelých
milovníkov čarovných príbehov o rozprávkových bytostiach z
tajomných končín krajiny Stredozeme, ktorej existencia je ohrozená
rozpínajúcim sa zlom. Dve veže sú pokračovaním príbehu po rozpade
Spoločenstva Prsteňa. Knihu preložil Otakar Kořínek.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...