A tét az emberiség túlélése. Mi a teendő azonban akkor, amikor az
ember által felépített globális rendszer fenyegeti saját túlélését
és a természet egyensúlyának fennmaradását? Hogy ezen
változtassunk, több tudományterületet is mozgósítani kell, éspedig
sürgősen. Cselekednünk kell, hogy az ökológiai válság közepette
valódi változást érhessünk el. Jordán Ferenc hálózatkutató biológus
cselekvése tárgyául a tudományos ismeretterjesztést választja, amit
mesterfokon művel. Felvilágosítja az olvasót mindarról, amiről nem
szívesen hall, miközben szakszerű marad, és a tudományos
fontoskodást is elkerüli. Könyve összegzi a múlt bűneit, a jelen
problémáit és a jövő kilátásait. A helyzet reális értékelése után
teljes mértékben indokoltak a merésznek hangzó megállapítások: ma
már nem az a kérdés, hogy csökken-e a népességnövekedés üteme,
hanem hogy hogyan lehetnénk sokkal kevesebben; a nemnövekedés mint
gazdasági modell szükségszerű és sürgős; a természet
antropocentrikus uralása a vesztünket okozza. Jordán Ferenc sem
patetikus vészharangkongatással, sem az olvasó megnyugtatásával nem
foglalkozik. Nem túloz, és nem relativizálja a bemutatott
folyamatok jelentőségét. Semmiféle tabut nem ismer, se morálisat,
se politikait, se tudományosat. Bátran beszél, és erre a bátorságra
van szükségünk.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az ember vége a természet esélye - Helyünk a földi ökoszisztémában - Jordán Ferenc je 13,38 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...