„A ?helyzet tehát ez volt: a Hóhérok asztaltársasága a kocsma
bejárat felöli részén állt, Krokodil nevű pénztárosuk körül, aki
egy ember nyakát tartotta kezeiben, azzal a szándékkal, hogy az
említett nyak tulajdonosát, huzamosabb szorítás révén, fulladás
következtében beállott halállal ölje meg. Szemben velük látszólag
közömbösen, de bizonyos fokig várakozó állásponton foglalták el
pozíciójukat a Gyóntatók, élükön Rozsdással, aki dohányzott. A
másik Gyóntatót "Főorvos Úrnak” hívták, mert egy barátját, aki
osztozkodás közben hülyének tettette magát, olyan türelemmel verte
órákon át, míg az illető háromhetes kórházi ápolás után ép elmével
tért vissza a kültelki társaságba, és hogy a gyógymód megismétlését
elkerülje, eleget tett a Főorvos Úr jogos igényeinek. A harmadik
Gyóntató, tisztességes nevén Bunkó, kissé jobbra a Főorvostól,
megvakarta vállát, de csak azért, hogy kitapintsa a kabátja alatt
négyszeresen összecsavart drótkötelet, amelynek végén jókora
vasdarab volt. Erről a különleges verekedési szerszámjáról nevezték
el Bunkónak."
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az elveszett cirkáló - Jenő Rejtő je 2,39 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...