2015 egyik legsikeresebb és leginkább méltatott debütálása volt ez
a mű a fantasztikus thriller illetve horror műfajában, A marsi
amerikai kiadójától. A Fumax Thriller sorozat 3. kötete. Egy eltűnt
Isten. Egy könyvtár az univerzum titkaival. Egy nő, aki túl
elfoglalt ahhoz, hogy észrevegye megkövült szívét. Carolyn alig
különbözik a körülötte élő emberektől. Szereti a guacamolét, szeret
rágyújtani és steaket enni. Tudja, hogyan kell használni a
telefont. A ruhák néha ugyan kifognak rajta, de a karácsonyi
pulóverből, biciklisnadrágból és lábmelegítőből álló szerelése
komoly sikert arat. Elvégre régen ő maga is átlagos amerikaiként
élt. Ez persze már nagyon régen volt. Még azelőtt, hogy a szülei
meghaltak. Azelőtt, hogy más gyerekekkel együtt befogadta őt egy
férfi, akit csak Apának hívtak. Carolyn azóta nem sokat járt
odakint. Adoptált testvéreivel együtt Apa ősi szokásainak
megfelelően nevelkedtek: Könyvtárának könyveit tanulmányozták, és
megtanulták Apa hatalmának néhány titkát. Néha pedig azon tűnődtek,
kegyetlen tanáruk titokban nem maga Isten-e. Ám Apa váratlanul
eltűnt, és a titkait tartalmazó Könyvtár a teremtés feletti hatalom
erejével együtt őrizet nélkül maradt. A hatalmat maguknak akaró,
kegyetlen ellenségek sorakoznak fel Carolyn ellen, akiknek ereje
messze meghaladja az övét. De ő számolt ezzel. Az egyetlen gond
csak az, hogy miközben egy új Isten megteremtéséért harcol,
megfeledkezik azokról a dolgokról, amelyek emberré teszik őt. Neil
Gaiman és Joe Hill találkozása egy lenyűgözően eredeti, rémisztő és
sötét humorú dark fantasyben. Felejthetetlen karaktereivel, sokkoló
történetével az Égett-hegyi Könyvtár egyszerre elborzasztó és
frenetikus, agyzsibbasztóan idegen és szívszorítóan emberi.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az Égett-hegyi Könyvtár - Scott Hawkins je 7,30 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...