A ?regény a magyar kapitalizmus keletkezéstörténetének egyik
sikeres és közismert szépirodalmi dokumentuma. Hőse egy üzletember,
akit szegény hajóbiztosként a véletlen, saját vakmerősége és nem
utolsósorban ügyeskedése hatalmas vagyonhoz juttat. Zsákba rejtett
kincse egy szultán üldözte török úrtól származik, az ő lánya
megnyeréséért hozza fel a Dunába süllyedt hajóból és tartja meg
magának Tímár Mihály. A mesés vagyon birtokosaként üzletelni kezd
gabonával, telekkel, földbérlettel, és az arany még több arannyá
változik kezében. Az arany ember már milliomosként kéri meg a
„szegény” török lány, Timea kezét. A lány hálából igent mond, de
kiderül, hogy csak a kezét nyújtja kérőjének, szerelmet nem kaphat
tőle Tímár. „Alabástrom szobor” felesége és az üzleti pálya
ridegsége meghasonlásra kényszerítik a férfit, és elmenekül oda,
ahol nem a pénzt, hanem az embert nézik. Ezt találja meg a térképen
még nem jelölt helyen, a Senki-szigetén, Noémi mellett. A főhős
kettős életét több szereplő köti össze, véletlenek és törvényszerű
találkozások, társadalmi összefüggések alakítják sorsukat. A regény
kitűnően ábrázolja az akkori Komárom kereskedőrétegének
spekulációit, tájleírásai (a Vaskapu, a téli Balaton)
gyönyörködtetőek.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az arany ember - Mór Jókai je 3,47 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...