Az arisztokrata származású Isabella Waverly nem akar mást, mint
vigaszt nyújtani egy londoni utcán elgázolt nőnek. A haldokló
utolsó erejével levelet nyom Bella kezébe. A boríték állásajánlatot
rejt a Buckingham-palota konyhájára, ami megadja azt, amire a
reménybeli fiatal szakácsnő kétségbeesetten vágyik: menekvést az
alantas cselédélet szorításából. Isabella Helen Bartonként érkezik
a palotába, és immár hódolhat a főzés iránti szenvedélyének. Olyan
fogásokat készít, amelyekkel magát Viktória királynőt is
megörvendezteti, és beválasztják az uralkodó Nizzába tartó
kíséretébe. De vajon ez az, amit igazán szeretne? Akkor is, ha ez
azzal jár, hogy le kell mondania a szerelemről és a családról?
Egész életében másokat szolgál majd, miközben esély mutatkozik
arra, hogy fényűző és gondtalan életet éljen egy arisztokrata férj
oldalán? Nincs ideje sokat töprengeni ezeken a kérdéseken, mert egy
nap a királynő kíséretének egyik tagja megbetegszik és meghal.
Mivel Bella készítette a királyi vendég utolsó vacsoráját, őt
gyanúsítják a mérgezéssel. Nyomozás indul, és fény derülhet
mindenre… A New York Times sikerszerzőjének új, viktoriánus kori
történelmi regénye egy rejtélyes bűntett, az urak és a szolgák
izgalmas világa, és a gyönyörű tengerparti város mindennapjai körül
forog, és stílusa rabul ejti az olvasót.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az Angyal-öböl felett - Rhys Bowen,Eleonóra Ács je 12,20 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...