Az 1980-as évekig az autizmust főként a fiúknál előforduló
állapotnak tekintették, és még napjainkban is inkább ritkaságnak
számít, hogy lányokat és nőket diagnosztizálnak autistaként. Clara
Törnvall mindig is másnak érezte magát, szorongott, tizennyolc éves
korától terapeutákhoz járt, antidepresszánsokat és különböző
nyugtatókat szedett, miközben rengeteg könyvet és cikket olvasott a
mentális betegségekről. Egy hétvégére beutalták egy pszichiátriai
klinikára, de ez sem segített. Hosszú évek teltek el, mire végre
igazi segítséget kapott, amikor egy pszichiáter közölte vele:
autista. Az Autisták című könyvben a saját, legszemélyesebb
élményein keresztül, életszerű, mindennapi példákkal mutatja meg,
milyen autizmussal élni még egy olyan elfogadó társadalomban is,
mint a svéd, és milyen súlyos kihívásokat jelent a legtöbb ember
számára szinte észrevehetetlenül egyszerűnek tűnő feladatok
elvégzése. Másrészt az elmúlt évszázadok művészeti alkotásai,
festmények, szobrok, irodalmi művek értő elemzésén keresztül
igazolja, hogy az autizmus a legkevésbé sem újkeletű és nem csak
férfiakra korlátozódik. Továbbá arra is kitér, hogy véleménye
szerint milyen alapvető társadalmi változásokra lenne szükség
ahhoz, hogy az autisták teljes életet élhessenek, teljes jogú
tagjai lehessenek szűkebb és tágabb közösségüknek.
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...