Lilith életet ad egy látszatra normális fiúnak, akit Akinnak nevez
el. Akinnak öt szülője van: egy férfi és egy nő, egy hímnemű és egy
nőnemű oankáli, valamint egy nemtelen óloj. Az oankálik és az
ólojok annak az idegen fajnak a tagjai, akik megmentették az
emberiséget a nukleáris holokauszt idején, ám ezért cserébe
beolvasztották a génállományukat az övékbe. Ennek drasztikus
hatásaként megjelentek az új, genetikailag módosított emberek, akik
tökéletes harmóniában élnek az idegenekkel, míg az ellenállók tőlük
szeparáltan, különböző falvakban és kisebb városokban próbálnak
cserekereskedelemmel és fosztogatással boldogulni. Szaporodni nem
tudnak, mivel az oankálik sterilizálták és megfosztották őket attól
a „genetikai hibától", amely majdnem a teljes kipusztulásukat
okozta. Végső kétségbeesésükben ezért nehéz lépésre szánják el
magukat. Egy nap néhány lázadó elrabolja a még gyermek Akint, akire
fajtájától elszakadva borzasztó sors vár. De ahogy Akin egyre több
időt tölt el a régi emberekkel, mind jobban megkedveli őket.
Annyira, hogy ennek végül beláthatatlan következményei lesznek.
Octavia E. Butler Hajnal című klasszikusának folytatásában még
komolyabb filozófiai kérdéseket tesz fel az olvasónak. Mi teszi az
embert emberré? Miért viselkedünk úgy, ahogy? Miért félünk a
változástól? Az Átváltozás egyszerre lenyűgöző hard sci-fi és
könyörtelen szembenézés legbelső félelmeinkkel – az üzenete pedig
talán még az 1988-as eredeti megjelenésekor sem volt olyan
erőteljes és aktuális, mint napjainkban.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Átváltozás - Butler Octavia E. je 6,99 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...