„Ekkor említették nekem életemben először a rosszhírű Innsmouth-t.
Egy ilyen eldugott városka, amely minden újabb kiadású térképről és
útikönyvből hiányzik, egyébként is felkeltette volna az
érdeklődésemet, ám a furcsa tartózkodás, ahogy a jegyárus beszélt
róla, kimondottan kíváncsivá tett.” Noha életében elkerülték a
jelentősebb sikerek, Howard Phillips Lovecraftot (1890-1937)
napjainkban már a modern horror műfajának egyik legnagyobb hatású
alkotójaként tartja számon a tágabb irodalmi köztudat, műveit
világszerte kultikus rajongás övezi. Neve elválaszthatatlanul
összefonódott az általa megálmodott „Cthulhu-mítosz”-szal - ezzel a
megannyi rémtörténetből felépülő, visszatérő elemekkel
(„Necronomicon”, „Cthulhu”, „Arkham” - ezek ma már a popkultúra
bejáratott hívószavai) megszilárdított sötét szöveguniverzummal,
amelynek alapzatát az ismeretlentől való ősi félelem szolgáltatja;
annak iszonytató gyanúja, hogy az emberiség csupán jelentéktelen
mellékszerepet játszik a modern világ díszletei mögött rejtőző
kozmikus entitások mellett. A Helikon Zsebkönyvek második
Lovecraft-válogatásában három hosszabb novellán (Cthulhu hívása,
Árnyék Innsmouth fölött, A dolog a küszöbön) keresztül kaphatunk
betekintést a „Cthulhu-mítosz” lebilincselő izgalmaiba.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Árnyék Innsmouth fölött - Helikon Zsebkönyvek 87. - Howard Phillips Lovecraft je 8,03 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...