Alice ?Wright számára a fullasztó angliai létből való menekülést
jelenti házassága a jóvágású, amerikai Bennett van Cleve-vel. Ám az
1930-as évek kisvárosi Kentuckyjának légköre legalább annyira
nyomasztja Alice-t, mint korábbi élete – főleg a mindennapjaira
rátelepedő apósa társasága. Nem csoda, hogy a meg nem értett és
elnyomott Alice örömmel kap a lehetőségen, amikor az elnök
felesége, Eleanor Roosevelt női önkénteseket keres az általa
alapított könyvtári mozgalomba. A csapat vezetője és Alice
legközelebbi bizalmasa a rendíthetetlen és szabad szellemű Margery
O'Hare lesz, akinek egyetlen férfi sem mondhatja meg, mit
csináljon. A kisváros öt mozgókönyvtárosának számtalan előítélettel
és akadállyal kell megküzdenie, miközben úttalan utakon próbálják
eljuttatni a tudás fényét és egy új világ ígéretét azoknak, akik
talán sohasem foghattak eddig könyvet a kezükbe. Az ő személyes
történeteiken, tragédiáikon és diadalaikon keresztül ismerhetjük
meg az olvasás és a közösség igazi erejét. Jojo Moyes,
napjaink egyik legelismertebb írónőjének igaz történeten alapuló új
műve az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere, magával ragadó,
megható és lélekmelengető olvasmány. „Csodálatos és
különleges könyv, amelynek szereplőit olyannyira valóságosnak
érezzük, mintha közeli barátaink lennének. Egész egyszerűen nem
akartam, hogy véget érjen.” –Liane Moriarty „Évek óta óriási
Jojo Moyes-rajongó vagyok. Az Áradó fény elképesztően nagyszerű
történet öt állhatatos nőről, és megkapóan ábrázolja a könyvek
közösségteremtő erejét és az irodalom szeretete által teremtett
eltéphetetlen kötelékeket.” –Reese Witherspoon
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Áradó fény - Jojo Moyes je 8,45 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...