Mindmáig ?vitatott, hogy a kádárizmust és a kádáristákat háttérbe
szorító 1988-as pártértekezleten a fogadott fiú, vagyis Grósz
Károly valóban „az apa”, Kádár János ellen fordult-e, vagy a
változást igénylő közhangulat egyszerűen elsöpörte a harminckét éve
hatalmon lévő főtitkárt. Kádár a tanácskozás után mindenesetre azt
mondta: „a Brutusok megjelentek”. Vajon Grósz tényleg Kádár
Brutusává vált? Az öregedő Kádár János hosszú éveken keresztül
kereste, ki lehetne az utódja. Voltak, akikre ő maga gondolt, és
akadtak önjelöltek is. Ahogy egyre sürgetőbbé vált az utódlás,
Kádár húzta-halasztotta a döntést, majd Grósz Károlyt választotta
ki és emelte maga mellé. A könyv Kádár és Grósz drámáját követi
végig levéltári források, visszaemlékezések és személyes interjúk
segítségével. A történet két politikus bonyolult viszonyáról szól,
de ez a két ember a kommunista diktatúra két utolsó magyarországi
vezetője volt. Kapcsolatuk – noha mélyen emberi jelenségeket
illusztrál – a magyar történelem része. Ránk is tartozik, mert
meghatározta az életünket, vagy a miénket, vagy a szüleinkét,
nagyszüleinkét.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Apagyilkosság - Konstantin Medgyesi je 13,66 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...