"Kinek ne jutott volna eszébe életében legalább egyszer, hogy a
legszívesebben megölne valakit?" Alfred Hitchcock Elmulasztott
lehetőségek és talán még beteljesülő remények. Mathias Taillefer
egy kórházi szobában tér magához. Ágya mellett ismeretlen fiatal
csellista. Louise Collange önkéntesként zenél a gyógyulóknak.
Amikor megtudja, hogy Mathias rendőr, különös megbízással áll elő.
A férfi először húzódozik, de lassanként felkelti érdeklődését az
ügy, és egymást követik a bonyodalmak. Így kezdődik a nyomozás,
amelynek szálai leginkább befelé vezetnek, tétje pedig a
megálmodott élet, a másik szívében és a világban betöltött biztos
hely megtalálása. Guillaume Musso regényről regényre különleges
kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született
szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az
És azután... megjelenésekor találkozhatott vele. Majd egymást érték
a regények. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs
francia író, aki tizenkét éve megszakítás nélkül vezeti a francia
sikerlistát, és népszerűsége a világ minden táján töretlen.
2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért
járó Raymond Chandler-díjat.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Angélique - Guillaume Musso je 12,04 €
Nešlo o nič vážne a niekedy sa to jednoducho stáva. Ich cesty sa
rozdelili a obaja vedia, že takto je to správne. Veď napokon, o nič
vážne nešlo. Ibaže by náhoda a osud chceli niečo iné. Collina
rýchlo dobehne krutá pravda a on sa predsa len ešte raz rozhodne
vyhľadať Eleanor. Túži po tom, aby ešte raz spojili svoje sily a
napriek mnohým chybám a príkoriam napokon dosiahli spravodlivosť.
Nič však nie je také jednoduché. Zvládne Collin presvedčiť Eleanor,
že stojí za to mu dôverovať? A aj keby áno, bude mať záujem pustiť
sa s ním do vopred prehratého súboja, hoci pravda je na jeho
strane? Toto je totiž nebezpečná hra, ktorá nemusí mať šťastný
koniec.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...