Albert Einstein utolsó éveit Princetonban töltötte. Itt talált rá
hűséges sétapartnerére, egy nála sokkal fiatalabb és elegánsabb
férfira. A küllemre nagyon is eltérő két embert mi kötötte össze?
Einstein a relativitáselmélettel forgatta fel a fizikai világról
alkotott hétköznapi fogalmainkat, a fiatalabb férfi, Kurt Gödel a
matematika absztrakt világával kapcsolatos felfogásunkra hatott
hasonlóképpen - mindketten olyan különleges zsenik voltak, akiknek
úttörő elméletei a tudományos és a filozófiai látásmódot is
egyaránt átalakították. Jim Holt (New York Times) esszéiben részben
az ő, részben a hozzájuk mérhető tudósok lélegzetelállító
gondolatait magyarázza el, miközben címlapokra emelt vagy éppen
elfeledett életrajzi részletekbe kínál betekintést. Emmy Noether
fizikustól kezdve a számítástechnikai úttörő Alan Turingon át a
fraktálok felfedezőjéig, Benoit Mandelbrotig olyan személyiségeket
ismerhetünk meg, akik döntő befolyást gyakoroltak arra, ahogyan a
világra tekintünk, ahogyan a tudásunkra szert teszünk, sőt még arra
is, ahogyan életünket vezetjük. Merész, gondolatébresztő
szövegek... Történetek valódi emberekről és a valaha kigondolt
legbonyolultabb matematikai, fizikai és filozófiai elméleteikről.
Nature A legújabb kori gondolatok elegáns története... Holt a
teológiáról és a kozmológiáról ügyesen tud váltani a költészetre,
emlékeztetve arra, hogy a specializáció modern találmány. The New
York Times
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Amikor Einstein Gödellel sétált - Kirándulás az értelem peremén - Jim Holt je 15,01 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...