Korunkat ?számtalan, egymástól merőben eltérő, olykor
ellentmondásos érték és folyamat határozza meg, melyek közül az
Egyesült Államok dominanciája a legjelentősebb. Európa az euró
bevezetésével jóllehet megpróbálta ezt ellensúlyozni, az európai
álom e dédelgetett vízióját azonban a gazdasági válság és az USA
válaszcsapásai gyorsan szertefoszlatták. Az euró nehézségei
emellett arra is rámutattak, hogy a megfelelő integrációs szintet
nélkülöző európai közösség a kívánatosnál sokkal gyengébb
pilléreken áll. A szerző a könyv középpontjába e színfalak mögött
játszódó, modern háborút állítja, amelynek csatáit sokszor
monetáris színtéren vívják meg. A kötet egy nem konvencionális
megközelítést alkalmazva és történelmi távlatokban is vizsgálódva
részletesen feltárja az Amerikai Birodalom kialakulásához vezető
utat, annak működését, a korunkat leginkább meghatározó értékeket
és az új világrendben kirajzolódó erőviszonyokat, emellett vázolja
a legfontosabb geopolitikai szereplők motivációit, továbbá az ezek
által kirajzolt nagystratégiákba is bepillantást enged. A mű ennek
kapcsán olyan kérdésekre keresi a választ, hogy például e
változatos értékek mentén működő világban a globális szintű
prosperitáshoz vajon milyen célok és vezérelvek vezethetnek el. A
szerző amellett foglal állást, hogy a jelenlegi megbomlott
nagyhatalmi egyensúly helyreállítható, az ehhez szükséges lépéseket
pedig még nem késő megtenni. Ehhez azonban Európának fel kell adnia
birodalmi ambícióit, és vissza kell térnie a 16. században
megkezdett útra, amelyet a nyitottság, a kulturális diverzitás, az
innováció és a kreativitás egyaránt jellemeznek. A kontinens
társadalmi előrehaladásához továbbá elengedhetetlen az euró és az
Európai Unió működésének korrekciója, illetve Európa geopolitikai
szerepének újragondolása is. Matolcsy György ennek tekintetében
kiemeli, hogy a két, karakterében egymást kiegészítő nagyhatalom,
Kína és az USA harmonikus együttműködése egy új aranykort hozhat el
a globális közösség és benne Magyarország számára is.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Amerikai Birodalom vs. Európai álom - György Matolcsy je 7,83 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...