Utazni sokféleképpen lehet. Rövidebb távokra gyalogosan is
eljuthatunk, hosszabbakra már inkább valamiféle közlekedési
eszközzel indulunk. Fejlett technikával egészen messzire elérhetünk
a térben… vagy akár az időben. De létezik másfajta utazás is. Ahhoz
elég annyi, ha lehunyjuk a szemünket, és szárnyra kapunk. Várnak
ránk messzi idők, távoli világok. Lehetünk feltalálók, katonák,
űrhajósok, diplomaták, szerelmes fiatalok, esetleg ugyanolyan
egyszerű, hétköznapi emberek, mint a valóságban. Ám ez az álomvilág
különös kaleidoszkópját tárja elénk lehetséges életeknek.
Fénytörés-szikráiban felvillannak elszalasztott és soha el nem jött
pillanatok, de megcsillannak a jövő színes kristályai is. Csak meg
kell tanulnunk kiszakadni a mindennapok taposómalmából, ellazulni,
és átadni magunkat a varázslatnak, melyet csakis egy álomutazás
adhat meg nekünk. Kasztovszky Béla, a Kétszemélyes világ és a GRIN
Zsoldos Péter-díjas szerzője évtizedeken keresztül változatlan
fiatalossággal és frissességgel írta egyedi hangvételű történeteit,
amelyekben az emberi lélek titkait kutatva, ha kellett, a csillagok
közé is kimerészkedett. Meglepetten kaptunk észbe, hogy már a 75.
születésnapjára készülünk. Aztán egyszerre végleg fényévek távolába
szökött körünkből. E kötet, mely újabb írásait köti csokorba, immár
csak posztumusz tisztelgés lehet tehetsége előtt.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Álomutazás - Kasztovszky Béla je 6,45 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...