Az úgynevezett pszichoanalitikus álomelmélet azt tanítja, hogy az
álom nem egyéb, mint az éber állapotban elnyomott vágyainknak,
kívánságainknak levezetését, kielégülését szolgáló eszköze. A
pszichoanalitikus álomfejtő módszer segítségével minden álmot, még
a legösszefüggéstelenebbnek és legzavarosabbnak látszót is meg
lehet oldani, ami azért nagy fontosságú tény, mert ezáltal
végtelenül sok olyan úgynevezett lelki gátlást, lelki betegséget,
sőt lelki betegségből származó szervi bajt gyógyíthatunk meg, s
nemritkán gyökeresen, melyek eddig életünk keserűségének,
boldogtalanságának voltak az okozói. Azt hittük, hogy bajunkra
nincsen orvosság, s azt számtalanszor, mint egy keresztet viseltük
egész életünkön át, ahelyett, hogy a pszichoanalízis tanításait
használtuk volna fel a magunk javára. Hányan kergetik délibáb
módjára az oly forrón áhított boldogságot - hiába. Kapkodnak
ide-oda, nem tudják, hol keressék azt, s a helyes útról mind jobban
letérnek, a kívánt céltól mind jobban eltávolodnak. Az álom az a
terület, melyből – helyesen következtetve – a legbiztosabban
találhatjuk meg a boldogsághoz s a boldoguláshoz vezető utat.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Álmaink üzenete. Álmoskönyv - Hermetis Fraternitas Mercurii je 8,27 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...