A zöld szfinx - Géza Gárdonyi

Minden műnek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben! - mondja Gárdonyi Géza. A zöld szfinx beigazolta ezt: kétségtelenül rendkívüli. Az írót regényeiről ismerjük, és kevesen tudják, mennyire kiváló novellaíró. A könyvben található húsz novella különbözik egymástól, mégis van egy kapocs, amely összeköti õket. Ez pedig nem más, mint a népiesség, a népköltészet maga. A művekben valamiféle szomorú hangulat uralkodik, ennek ellenére az élet lüktetése viszi magával a történeteket. Gárdonyi a népélet mozzanatait (Két katicabogár, Kivégzés), a társadalmi kérdéseket (A pintyőkék, Nem volt párja, Ne áss a temetőben, Messze van odáig!) és magát a művészetet ábrázolja. Részvéttel figyeli a szegény emberek nyomorát és rokonszenvesnek írja le őket (A tej, Ora pro nobis!, Két vándor). Szimbolikus jelentéssel bíró történetei lebilincselik az olvasót. Fantáziája és kreativitása sokszínű és módfelett kalandos. A Csakugyan ember a művész és a valóság viszonyát mutatja be. A zöld szfinx ugyancsak, amely a könyv címadója is. De vajon miért? Miért nem az Átkozott józanság az, amely egy orvosról szól, aki azt gondolja, mindent tud, hiszen a világot józansággal szemléli. Mégis megtalálja a szerelem és az a pillanat, amikor minden megszűnik körülötte. Aztán elhagyja "átkozott" józansága. A zöld szfinx Gárdonyi olyan alkotása, amely szimbolikus tartalommal van megáldva. A fel nem fedezett művészről szól, aki az erdőben él és csak akkor zenél, amikor már a hold is felkelt. Bolondnak vélik, azonban akad egy festő, aki a művészt látja benne. A mű tulajdonképpen a segítségnyújtásról, a művészről és annak valóságáról szól, s talán arról is, hogy nem lehet megváltoztatni senkit, csupán akkor, ha ő is akarja. Gárdonyi ott van velünk, olvasókkal minden novellában, egyes szám első személyben kalauzol bennünket. Hol mosolyt csal az arcunkra, hol pedig részvétet kelt bennünk a szereplői iránt. Egy bizonyos: érdemes megismerni a novellaíró Gárdonyi Gézát!