Az oregoni Mount Hood közelében egy ismeretlen eredetű, pusztító
erejű hanghullám söpör végig egy kis településen. A katasztrófában
mindenki életét veszti, leszámítva egy testvérpárt, akik még időben
elérték az egyik óvóhelyet. A jelenség hamarosan több helyen
megismétlődik, és további megmagyarázhatatlan események is
történnek. Egyesek szerint a kínaiak vagy az oroszok vetettek be
egy új titkos fegyvert. Mások isteni eredetű megtorlásban hisznek.
A kormány a helyszínre küld egy csapatot, hogy kivizsgálja az
esetet, de a csapat tagjai egymással ellentétes feladatokat kapnak.
Dr. Martha Chan pszichológusnak, aki egészségügyi vészhelyzetekre
szakosodott, tanulmányoznia kell a túlélőket. Alexander Fraser
főhadnagynak, aki egész életében katonai pályára készült, és nem
bízik a civilekben, el kell különítenie őket. Kisvártatva azonban
teljesen eluralkodik a káosz, és mindenki kénytelen lesz
összefogni, hogy megoldást találjanak az őrjítő zaj eredetére, ami
senkit és semmit nem kímél. James Patterson és J.D. Barker második
közös regényében a rettegés eddig ismeretlen hangon szólal meg, és
ez a hang a két méltán népszerű szerző képzeletvilágának
legsötétebb zugaiból származik.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A zaj - J.D. Barker,James Patterson,Edit Bosnyák je 15,26 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...