Noria Kaitio tizenéves lány, és a mai Finnország területén él… csak
éppen néhány száz év múlva. Az éghajlatváltozás és a globalizáció
következményeként új népvándorlás zajlott le, a természeti
katasztrófák pedig végérvényesen átrajzolták a Föld térképét. A
nyersanyagok elfogyta utáni új világban a fejlett technika eszközei
jórészt már feledésbe merültek, és a legdrágább kincs az édesvíz. A
rendkívül vegyes népességű Skandináv Uniót könyörtelen katonai
diktatúra uralja, mely szigorúan védelmezi az ismert
vízlelőhelyeket. Ugyanakkor a lakosság csupán sótlanított
tengervízzel olthatja szomját. Noriára édesapja két örökséget bíz:
a kínai teamesterek – a víz őrzői – ősi tudományát, valamint egy
senki más által nem ismert édesvízlelőhely titkát. E kettős
felelősség nehéz döntések elé állítja a lányt: segítsen faluja
szomjazó lakosságán, vagy őrizze tovább tiltott tudását? A helyzet
megoldásában jó szolgálatot tehet egy, a múltból származó,
rejtélyes tárgy… amennyiben sikerül a titkát megfejteni. A finn
írónő hazájában pályázatnyertes első kötete rövid idő alatt
példátlan népszerűségre tett szert, angol fordításban is megjelent,
sőt rögtön jelölték a rangos Philip K. Dick- és Arthur C.
Clarke-díjakra. Stílusát kritikusai Margaret Atwoodéhoz és Ursula
K. Le Guinéhez hasonlítják. „A finn spekulatív irodalom csodálatos,
új gyöngyszeme, mely egy ígéretes írói karrier kezdete lehet.” –
Aamulehti „Emmi Itäranta mesterien létesít érzelmi kapcsolatot
főszereplője és az olvasó közt.” – Johanna Sinisalo, díjnyertes
finn írónő
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A ?teamesternő könyve - Emmi Itäranta je 5,61 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...