Különös és nehéz feladat áttekinteni egy életművet abból a
szempontból, hogy az író miként vélekedik a nőkről, a női
eszményképről, a szerelemről és hogyan ír róluk. Ugyanakkor mégis
izgalmas kihívás, hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy a nők
lépten-nyomon felbukkannak Hamvas írásaiban. Hol metafizikai
magasságokba emeli a női nemet, hol csábító, szánalmas és egyszerre
titokzatos érzéki lényekként mutatja be őket. Kötetünkben Hamvas
Béla e témakörből származó írásaiból és második felesége, szellemi
társa, Kemény Katalin, kettejük kapcsolatára vonatkozó írásaiból
válogattunk. A könyv érdekessége, hogy egyes Hamvas és Kemény
Katalin szövegeket QR-kód segítségével meg is hallgathatja az
olvasó, Fekete Ernő és Fullajtár Andrea színművészek
tolmácsolásában. A kötet mellékleteként pedig elolvashatják Kemény
Katalin átfogó tanulmányát is, amelyet férje, Hamvas Béla
munkásságáról írt 1977-ben, Élet és életmű címmel. A Szépség
istennői című válogatásunkban Hamvas Béla a nőkről, a női nemről, a
női eszményről és a szerelemről írott gondolataiból nyújtunk
széleskörű válogatást, valamint feleségével, Kemény Katalinnal való
kapcsolatának egyes dokumentumai és Kemény Katalin Hamvasról írott
nagyívű tanulmánya (Élet és életmű) is szerepelnek a könyvben.
QR-kód formájában színészek tolmácsolásában hallgathatunk
részleteket a hamvasi és a Kemény Katalin által írott esszékből,
versekből, levelekből.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A Szépség istennői - Hamvas Béla a női eszményről, a női nemről, nőkről, szerelemről - Béla Hamvas,Katalin Kemény je 12,23 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...