A szelistyei asszonyok és más elbeszélések - Kálman Mikszáth

Az ?író kései – 1901 és 1903 között írt – három kisregényét tartalmazza a kötet. Mikszáth-ot ebben az időben egyre többet foglalkoztatta a romantikán túl a mélyebb valóságábrázolás. Valamennyit az író szélesen áradó, mesélő, anekdótázó humora és alakformáló realizmusa hatja át. A címadó kisregény (1901) történelmi környezetben játszódik, romantikus, népmondai ihletésű. Pajzán históriája, érdekes-szép meséje Mátyás király alakja köré fonódik: a török elleni harcok miatt férfi nélkül maradt szelistyei asszonyok nem nyugszanak bele helyzetükbe, és új férfiakat kérnek a királytól. El is küldenek hozzá „mustrába” három gyönyörű asszonyt, igaz, egyik sem szelistyei. Mikszáth lebilincselő közvetlenséggel meséli el a rájuk váró eseményeket, a csalás kiderülését és következményét. A Páva a varjúval (1894) „pávája” szép, körülrajongott grófnő, aki egy fiatal katonát tesz tönkre azzal, hogy az egyszerű embert kapitánnyá, majd férjévé teszi. A házasság azonban – Mária Terézia udvari etikettjétől is megzavarva – nem sikerül. Az anekdota csattanója: a válás után Nagy Jóska, a „durva káplár” visszatér régi, hozzávaló Borcsájához, de így sem találja már a boldogságát, ahhoz „finnyás kapitány” lett. A Sipsirica (1902) nemcsak e kötet legélesebb hangú írása, egyébként is Mikszáth leggyilkosabb szatírái közé tartozik. A történet a legkedélyesebben indul: a Páva vendéglő asszonyának s szépséges leányának férfiszemek kísérte cseperedésével. Az álszent vendéglősnő pénzért eladja lányát (sipsirica lengyelül bakfist jelent) a „köztiszteletben álló”, öreg élvhajhász főúrnak, s a barbár üzelmeiket leleplező Druzsba tanár urat őrültnek nyilvánítja a társadalom. Ez a történet már nemcsak egy anekdota kiszínezése, hanem a századvég feudális önkényének időszerű bírálata.