1942 augusztusa. Jacob és Moses Párizs német megszállása idején
éppen a városban tartózkodik nagynénjüknél. Szüleik - neves német
zsidó drámaírók - nála helyezték biztonságba fiaikat, amíg sikerül
oltalmat találni az egész családnak. De mielőtt a Stein család
újraegyesülhetne, Párizsban megkezdődik a zsidók tömeges
összegyűjtése. A nácik felügyelete alatt a francia csendőrök
elfogják a fiúkat is, és a Téli velodromba viszik őket, abba a
hatalmas, komor épületbe, ahol sok ezer francia zsidót gyűjtöttek
össze, hogy aztán koncentrációs táborokba hurcolják őket. Jacob és
Moses tudja, hogy menekülniük kell, ha életben akarnak maradni.
Nincs azonban más a kezükben, mint néhány Dél-Franciaországból
érkezett levél, amelyek a szüleikhez vezethetik őket. Minden sarkon
veszély leselkedik rájuk, és a fiúk egymáson kívül senki másra nem
számíthatnak. A megszállt országon át gyalog kelnek át. Elképesztő
útjuk során sok idegennel találkoznak, bátor lelkekkel, akik saját
biztonságukat kockáztatva segítik a gyerekeket, némelyikük pedig a
legmagasabb árat is megfizeti amiatt, hogy segítette a két kis
háborús menekültet. Ez az inspiráló regény a család erejét és az
emberi szellem kitartását mutatja fel a történelem legsötétebb
pillanataiban.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A sárga csillag gyermekei - Mario Escobar je 9,05 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...