"(...) Ennek a könyvnek megírásánál, mely mindazon tudnivalókat
felöleli, melyekre nemesi ügyekben valakinek csak szüksége lehet,
két szempont lebegett szemeim előtt: röviden vázolni a nemesség
multját, történetének fontosabb eseményeit s kiváltságos köz- és
magánjogi helyzetét; a másik: felvilágosítással szolgálni minden
előforduló nemesi kérdésben. Az igaz hazafi talán mindkét részében
meg fogja találni benne mindazt, mit e két szempontra való
tekintettel csak kereshet benne: a nemesség dicső, fényes történeti
multjában nem tetszelegni, hanem belőle példát és erőt fog meríteni
a haza iránti kötelessége teljesítésére és megbízható útbaigazítást
talál majd mindazon kérdésekben, melyek a nemesség régi fényének a
változott körülmények daczára is annyira-mennyire megőrzésére
vonatkoznak. E két szempont nemhogy nem ellentétes egymással, de
sőt szorosan egymásba kapcsolódik. Annak az intézménynek, mely ezer
éven át becsülettel megállta a helyét, kétségtelenül joga van az
élethez a második ezerévben is. E joggal szemben azonban a
kötelességek állanak s e kötelességek teljesítése vagy
elhanyagolása adja meg az intézmény további fennállásának
feltételeit. Könyvem megfelelt magam elé tűzött czéljának, ha
mindazokat, kik hozzáfordulnak, útbaigazítással látta el és
legalább egy pillanatra gondolkodóba ejtette az olvasót a nemesség
multja és jövője felől; szerénytelenség nélkül többre nem
vállalkozhattam, ennél kevesebbet adni pedig nem akartam." (a
Szerző)
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A nemesség - Béla Kempelen je 12,79 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...