Minden mágikus tudomány a titok ismeretében gyökerezik. De ezt a
profánnak átadni annyi, mint elveszteni. A beavatott tud, mer,
hallgat. Gyakran szomorú, de sohasem elaljasodott és nyomorult;
gyakran üldözött, de sohasem visszautasított és legyőzött. Tudja,
hogy a beavatott útja sokszor a magány, szegénység és kálvária. A
mágikus beavatás első titka: hinni abban, hogy az ember tud, aztán
cselekedni. A dolgos és szegény élet a praxisba való beavatásra oly
kívánatos, hogy a legnagyobb mesterek még akkor is ragaszkodtak
hozzá, amikor a világ minden gazdagsága fölött is rendelkezhettek
volna. Semmi sem veszedelmesebb, mint időtöltésnek tekinteni a
mágiát vagy esti társaságok szórakoztatásának. Az ember nem
játszhat büntetlenül az élet és halál misztériumával. Alphonse
Louis Constant 1810. február 3-án egy cipészmester fiaként látta
meg a napvilágot Párizsban. Húszéves korában egy római katolikus
papneveldébe iratkozott be, azonban szerelembe esvén 1836-ban
félbehagyta teológiai tanulmányait, és nem lett belőle felszentelt
pap. Későbbi okkultista könyveit Eliphas Lévi néven publikálta. A
rituális mágiáról szóló tanulmányának Dogme et Rituel de la Haute
Magie első kötete (Dogme) 1854-ben, a második (Rituel) pedig
1856-ban jelent meg.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A nagy mágia dogmája és rituáléja - Éliphas Lévi je 8,00 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...