Nyolcadik krimijében a szerző egy kivételesen kényes, ám nagyon is
aktuális témához nyúl. Egy fiatal orosz vegyészmérnöknő kalandjain
keresztül azt mutatja be, hogy napjainkban már nemcsak titkos
ügynökök viaskodnak egymás ellen, mint a hidegháborús időkben,
hanem mérnökök, informatikusok és számítógépes fejlesztések is
részt vesznek a nemzetközi porondon kivívandó hatalmi pozíciókért
folyó kíméletlen versengésben. Kátya egy vegyipari cégnél dolgozik,
amikor a GRU, az orosz katonai titkosszolgálat emberei felfigyelnek
különleges képességeire. Egy zárt városban lévő laboratóriumba
küldik dolgozni, ahol új vegyi fegyver kidolgozása folyik. A
munkájáért ajánlott összeg bódulatában Kátya vállalkozik a
feladatra, de amikor ráeszmél, hogy az általa készített vegyület
konkrét felhasználási céllal készül, úgy dönt, hogy agyában a méreg
összetételének képletével kereket old.Jól kigondolt terv alapján
cselekszik, de az egymással versengő hírszerző központok technikai,
anyagi és létszámfölénye következtében hamarosan több
titkosszolgálat is utoléri, s míg egyik oldalról megmenekítésén
fáradoznak, a másik oldal minden eszközt latba vet annak érdekében,
hogy megakadályozza titkainak kiszolgáltatásában. Az üldözés több
országon át, újabb és újabb ügynökök bevetésével folytatódik. A
kérdés, hogy egy szerelmes férfi önfeláldozó segítségével van-e
esély a túlélésre, csak ennek a nagy sebességgel pörgő politikai
kalandregénynek az utolsó oldalain dől el.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A méreg útja - William G. Winkler je 7,01 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...