Spirituális utazásra hív ez a könyv, amely első megjelenésekor 165
héten át szerepelt a The New York Times sikerlistáján. A regény
főszereplője és elbeszélője egy fiatal amerikai férfi, aki nemcsak
Peru vadregényes és magával ragadó tájait, hanem saját belső
világát is bebarangolja. Amikor útnak indul, nem is sejti, hogy
ezúttal egész életét megváltoztató kalandokban lesz része. A perui
őserdő mélyén, az ősi romok alól több ezer éves kézirat kerül elő:
a különös próféciák az egész emberiség történetére kihatnak. A
Kézirat azonnal felkelti a tudományos világ és a kalandorok
érdeklődését. A hivatalos körök - köztük a katolikus egyház vezetői
- mindent elkövetnek, hogy a Kézirat ne kerüljön nyilvánosságra. A
férfi teljesen gyanútlanul kerül az események középpontjába, de
rövid időn belül kulcsszerepet kap a hiányzó, Kilencedik Felismerés
felkutatásában. Utazása közben az Andok csúcsain rejtőző
templomromoktól eljut egészen a szegény kisvárásokig, és csodálatos
módon mindig megtalálja azt, aki hajlandó segíteni rajta akkor is,
amikor fegyveres üldözői elől menekül. James Redfield regénye
megjelenése óta sokak életét megváltoztatta, és a mai napig
beszélgetések és viták tárgyát képezik a benne olvasottak.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A mennyei prófécia - James Redfield je 12,26 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...