Krasznahorkai László még soha nem engedte közel saját személyéhez
az olvasót. New Yorkban azonban útja Herman Melville útját
keresztezte, s benne olyan alkotóra talált, akinek sorsát csak
akkor érthette meg, ha a sajátjáról is nyilatkozik. Felkereste a
Moby Dick írójának lakóhelyeit, elkezdte követni mindennapi
útvonalait, elmerült életrajzában, hogy végül szembesüljön a drámai
ténnyel, Melville mérhetetlen magányával és őrületével.
Krasznahorkai László új könyve azokról a véletlenekről és
elrendeltetésekről beszél, melyek az embert - ebben az esetben
éppen őt - egy létfontosságú döntésig elvezetik. Műve térkép, terek
és képek dialógusa, ahol a vallomás radikálisan nyílt szövegét
képek ellensúlyozzák, Ornan Rotem intenzív fényképei, amelyek az
író New York-i életét és nyomozásának különböző állomásait
rögzítik. A Manhattan-terv minden személyes vonatkozása mellett
városnapló is. Benne a világ talán legizgalmasabb metropoliszában
vagyunk, rejtélyes összefüggések labirintusában, ahonnan a kiutat
épp az mutatja meg, akitől a legkevésbé várnánk: a szerző az, maga
Krasznahorkai, egy új mű bejelentésével.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A Manhattan-terv - László Krasznahorkai je 19,91 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...