„A magyar nemzet homályba borult őstörténete annyira érdekes tárgy,
hogy az ezzel való foglalkozás megindokolása feleslegesnek
mutatkozik. Tény, hogy a magyarok eredetének kérdése már évtizedek
óta napirenden van és arról még akkor sem fog levétetni, ha
kétséget kizáró módon megoldva leend, mert a fő kérdés megoldása
oly számtalan mellékkérdést fog felszínre juttatni, hogy ezek
tisztázása ismét évtizedekre szóló tanulmányokat fog szükségessé
tenni. Engem a tárgy érdekességétől eltekintve egyrészt annak nagy
jelentősége vezérelt tanulmányaimban, másrészt az a körülmény
ösztönzött kutatásaim folytatására, hogy elejét vegyem a
napról-napra szaporodó, hamisaknak ismert származási elméletek
burjánzásának. Senki sem fogja kétségbe vonni, hogy a magyarok
eredetének, a magyarság keletkezésének és őshazájának kiderítése az
összes nemzeti ismeretek szempontjából szerfelett nagy fontossággal
bír, és hogy a történelem, nyelvészet, ethnológia és ezek
segédtudományai, melyek a nemzet testének és alkotó részeinek
ismertetésével foglalkoznak, egészen új mederbe fognak sodortatni…”
- írja a szerző az 1901-ben megjelent műve előszavában.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A magyarság keletkezése és őshazája - Dr. Sándor Pongrácz je 13,79 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...