Róheim Géza jártas volt a vallástörténetben, a folklorisztikában
csakúgy, mint az etnológiában. Számtalan tanulmánya jelent meg a
Magyar Néprajzi Társaság folyóiratában az Ethnográphiában Adalékok
a magyar néphithez I. és II címen. "1925-ben tettem közzé egy
összehasonlító tanulmányt a magyar népi hiedelmekről. Az első
fejezet a táltosról, avagy a férfi varázslóról szól. Meg kell
először is értenünk, hogy a magyar népszokások és hiedelmek zömét a
mai magyarság földrajzi helyzete határozza meg. Németül, szláv
nyelvekben vagy románul beszelő népektől körülvéve, a magyar
folklór valószínűleg európai - azaz a magyarok átvevői ezeknek a
szokásoknak éshiedelmeknek, a legtöbbjük tehát nem tőlük származik.
A táltos tudománya viszont kivétel. A fent idézett könyvben
kimutattam, hogy itt tulajdonképpen az európai folklórba beágyazott
szibériai sámánizmussal állunk szemben. A táltosnak ezt az
értelmezését Solymossy is megismételte, aki azonban nem találta
szükségesnek, hogy idézze azt a könyvet, amelyet áttanulmányozott.
Azóta sok új adatot közöltek erről a témáról, és jelenlegi célom
az, hogy ezeket is felhasználva, mind a tisztán antropológiai,mind
a pszichoanalitikus látószögből elemezzem az egész helyzetet. Ez a
tanulmány kísérlet arra is, hogy felmutassam a sámánizmus más
lehetséges maradványait a magyar folklórban."- írja tanulmánya
bevezetőjeként maga a szerző
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A magyar sámánizmus - A táltos - Géza Róheim je 5,82 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...