TE NEM ISMERED, DE Ő ISMER TÉGED New York Times Bestseller Sunday
Times Bestseller Rachel minden reggel ugyanakkor megy munkába. A
vonat mindig ugyanazoknak a házaknak a hátsó udvarainál kap
pirosat. Rachel már-már úgy érzi, ismeri ezeket az embereket, akik
ott élnek. MINDEN NAP UGYANOLYAN. EDDIG A PILLANATIG. Magában el is
nevezi őket Jessnek és Jasonnek. Jess és Jason mintaszerű
párkapcsolatban él - bárcsak Rachelre is rátalálna a boldogság.
Aztán észrevesz valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig,
ahogy a vonat tovahalad, de ennyi pont elég. Az a pillanat mindent
megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak
messziről követett nyomon. Sokkal több ő, mint egy lány a vonaton…
Paula Hawkins Zimbabwéban született, és 1989-ben költözött
Londonba. Könyvei sikere előtt újságíróként dolgozott. A lány a
vonaton 2015-ben, A víz mélyén pedig 2017-ben jelent meg, előbbiből
2016-ban listavezető amerikai film készült, a főszerepben Emily
Blunttal. Könyvei világszerte több mint huszonhét millió példányban
keltek el. A lány a vonaton 2015 legjobban fogyó könyve lett, és a
könyvkiadás szinte minden rekordját megdöntötte: negyvenhat nyelvre
fordították le, ötven országban jelent meg, több mint száz hétig
nem került le a New York Times bestsellerlistájáról - ebből negyven
hetet a lista élén töltött. „Egy regény, amelyben csak fokozódik és
fokozódik a feszültség. Egész éjjel ébren tartott.” - STEPHEN KING
„Izgalmas, lebilincselő - első osztályú thriller, és letehetetlen
olvasmány.” - S. J. WATSON „A modern kor Alfred Hitchcockja!” -
TERRY HAYES, a Nevem Pilgrim című bestseller szerzője „Ilyen
fordulatokat nem olvastunk a Holtodiglan óta.” - New York Times
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A lány a vonaton - keménytáblás, piros borítós - Paula Hawkins,Gábor Tomori je 13,76 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...