"A regény egyrészt Trenk Ferenc báróról szól. Elobb a császári,
majd a cárihadseregben szolgált. Az osztrák örökösödési háború
idején ötezer fonyipandúrcsapatot szervezett, s nagy bátorságot
tanúsított a harcmezon.Ezredessé léptették elo, de két év múlva
kegyetlenkedései miatt rangjátólmegfosztották és örökös várfogságra
ítélték. A másik Trenk, Ferencunokaöccse, Frigyes, aki fiatalon II.
Frigyes testortisztje lett, de unokabátyjávalfolytatott levelezése
miatt hamarosan börtönbe kerül.?A kalandos regényt egyszerre
félbeszakítá a megújult háború.A béke esztendjét, mely menyegzo és
parádé között folyt le, már megeloztekét véres hadjárat# II.
Frigyes az 1741-i háborúban elfoglalta azosztrákoktól Sziléziát, s
a visszafoglalási kísérletnél dönto ütközetetnyert meg Mollwitz
körül. Ezt a diadalt ugyan tudtán kívül aratta a király,derék
gránátos ezredei - ezek a mozgó bástyák - nyerték azt meg#míg o
maga összetört lovasságával futott a csatatérrol, az üldözo
huszároknakvisszakiáltva: Engem nem fogtok el# jobb lovam van, mint
valamennyiteknek!Azután az osztrák örökösödési háború szépen
kihízott európai háborúvá.II. Frigyes szövetséget kötött XV.
Lajossal, német a franciával!Ausztriának pedig segélyére jött
Anglia# amazokhoz csatlakozott Spanyolország,emezeknek pártjára
kelt Nápoly és Szardínia# valamennyiellenség kiválasztotta Ausztria
semmivé tételére a bajor királyt, KárolyAlbertet# annak szánták
Mária Terézia német és cseh tartományait. Magyarországotmeghagyták
a királynonek...""
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A két Trenk - Mór Jókai je 2,05 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...