„A gyermekkorunk nem a sorsunk. A természetes adottságaink nem a
sorsunk. A környék, ahol felnőttünk, nem a sorsunk. A kutatások
mindezt világosan igazolják (…) Gyakori vélekedés, hogy amint
felnőttünk, ennyi volt - életünk és életmódunk végleges és
megváltoztathatatlan. A felnőttkori fejlődéssel kapcsolatos
kutatások összességét szemügyre véve azonban azt találjuk, hogy ez
így egyszerűen nem igaz. Lehetséges az érdemi változás.”Mitől válik
boldoggá az élet, mi teszi teljessé és értelmessé? Erre a kérdésre
alighanem más választ adunk kamaszkorunkban, mint életünk derekán
vagy éppen nyugdíjas éveinkben, ám mit mond erről a világ
legnagyobb és leghosszabb boldogságkutatása?A felnőttkori fejlődést
több száz résztvevő bevonásával vizsgáló kutatás, a The Harvard
Study of Adult Development 1938-ban vette kezdetét, és mind a mai
napig követi ugyanazon családok két-két generációjának az életét. A
kötet szerzői olvasmányos stílusban tárják elénk az egyedülálló
vállalkozás legfontosabb tanulságait, bepillantást engedve a
résztvevők hétköznapiságukban is izgalmas élettörténeteibe.A
kutatás tanúsága szerint életünket elsősorban társas kapcsolataink
minősége határozza meg: minél erősebbek ezek a kapcsolataink, annál
nagyobb a valószínűsége, hogy boldog és egészséges életet fogunk
élni. A könyv legreménykeltőbb állítása pedig az, hogy mindig van
remény a váltásra, sosem késő megerősíteni a meglévő
kapcsolatainkat, illetve újakat építeni.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A jó élet - Marc Schulz,Robert Waldinger je 12,67 €
Piate pokračovanie najúspešnejšej tínedžerskej fantasy ságy
súčasnosti. Prečítajte a podľahnite sérii Trón zo skla tak ako
milióny čitateľov po celom svete! Dlhá cesta na trón sa pre Aelin
Galathynius ešte len začala. Prisahala však, že sa svojmu
kráľovstvu už nikdy neotočí chrbtom. Hlavne, ak je jediná, kto
dokáže zostaviť armádu proti Temnému kráľovi a jeho beštiám. No
Erawan neohrozuje Aelin len svojím vojskom, ale aj tieňmi z jej
minulosti, bývalými spojencami a nepriateľmi. Na obzore sa však
črtá vojna nebývalých rozmerov a Aelin sa musí rozhodnúť, koho a čo
obetuje, aby zachránila svoj svet pred úplným zničením.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...