"A szerző ebben a regényben túlszárnyalta önmagát." - Romance.
Movies. Books. Átlagos keddnek indult, de örökre megpecsételődött a
jövőm. Tizenkét órán át írtam algoritmusokat a világ egyik
legnagyobb vállalatának, majd hazamentem, hogy dolgozzak egy
szívemnek kedves projekten - az általam ismert férfiak adataiból
kikalkuláltam egy képletet, amelynek segítségével a húszas éveim
végéig megtalálom a tökéletes partneremet. Aztán egyszer csak egy
férfi kopogtatott be hozzám, átadott pár papírlapot, és az egész
világ a feje tetejére állt. Kiderült, hogy a számomra eddig
ismeretlen apám rám hagyott valamit a végakaratában. Az a "valami"
egy profi focicsapat tulajdonjoga volt. Most pedig egy olyan
sporttal ismerkedem, amiről korábban még felületes tudásom sem volt
- a csapat hátvédjének segítségével, aki épp egy sérülés miatt nem
játszhat. Christian Knox eszméletlenül jóképű és magabiztos,
bármelyik nőt megkaphatja. Viszont úgy fest, hogy csupán egyetlen
nőt akar, és az én vagyok. A képletem szerint azonban ez a férfi
egyáltalán nem illik hozzám. Valamint én vagyok a főnöke. Szóval
semmiképpen nem kezdhetek ki vele. Helytelen lenne, nem igaz?
Valószínűleg igen. De mindenki ismeri a mondást... a tiltott
gyümölcs mindig édesebb. Vi Keeland New York Times, Wall Street
Journal és USA Today bestsellerszerző könyvei több millió
példányban keltek el világszerte. Az írónő most egy olyan
történetet mesél el, amelyben a vágy mindent letarol és
touchdownnal lopja be magát a szívekbe. "A történet életre kel már
a legelső oldalon." - Booktastic Blog "Tökéletes arányban van jelen
benne megannyi szívmelengető pillanat, bánat, romantika és testi
szenvedély." - The Lushy Reader "Bella és Christian között
elképesztő a kémia!" - A Brunette and Her Books Blog "Magával
ragadott ez a letehetetlen könyv." - Red Cheeks Reads
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A játszma - Vi Keelandová je 16,44 €
Nedokončené príbehy Númenoru a Stredozeme sú súborom príbehov,
ktoré pokrývajú celé časové pásmo od prehistorických Starých časov
Stredozeme, detailne opisovaných v Silmarillione, až po Vojnu o
Prsteň, ktorou vrcholí trilógia Pán prsteňov. Netvoria ucelený
dejový prúd, ale ponúkajú čitateľovi ojedinelú možnosť zoznámiť sa
s neskoršími či podrobnejšími verziami príbehov, s ktorými sa už
stretol v predchádzajúcich knihách, nahliadnuť do procesu
Tolkienovej tvorby a znalosť už známych dejov obohatiť o doposiaľ
nepublikované úryvky a zlomky rozprávania. Obsiahly zväzok z
autorovej pozostalosti usporiadal a komentárom a poznámkami doplnil
Tolkienov syn Christopher, ktorý je aj autorom bohatého
informatívneho registra. Z tvorby J.R.R. Tolkiena postupne vyšlo
viacero titulov, ktoré sú samostatné a nie je nutné čítať ich po
poradí, okrem titulu Hobit, na ktorý nadväzuje trilógia Pán
prsteňov: 1. The Hobbit (originál vyšiel v roku 1937; v slovenčine
Hobit) 2. The Lord of the Rings (originál vyšiel v roku 1954 – 55;
v slovenčine Pán prsteňov) 3.The Silmarillion (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 1977; v slovenčine Silmarillion) 4. The History
of Middle-earth (doslova „História Stredozeme“) alebo Unfinished
Tales (doslova Nedokončené príbehy) ( originál vyšiel z
pozostalosti) 5. The Children Of Húrin (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 2007; v slovenčine Húrinove deti)
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...