Csak néhány kiválasztott tarthatja magát Gil barátjának. Az
egyikük, Sárkányvész Egar könyörtelen majak harcos, aki
testvéreként tiszteli. A másik pedig Archeth, a rejtélyes kiriath
nép utolsó megmaradt leánya, akik egykor fejlett technológiájuk
segítségével megmentették a világot az aldrainok sötét mágiájától,
majd épp olyan rejtélyesen távoztak, mint ahogy megérkeztek.
Csakhogy Egar és Archeth megtanulták rettegni a barátjukat komor
árnyékként kísérő végzetet - akár egy haragos isten átkát. Most a
kiriathok egyik titokzatos intelligens szerkezete bolygóközi
pályájáról letérve lezuhant, méghozzá azzal az üzenettel, hogy az
emberiségre új - vagy inkább ősi - veszély leselkedik, mégpedig
Fattyú Ilwrack személyében, akit a szürke helyek kísérteties
vidékén, az aldrainok hazájában neveltek férfivá. Hiába ember,
sajátjukként bántak vele - és egyesek szerint egyik legendás
harcosuk szeretője lett -, amíg végül a legendák ködébe vesző
régmúltban legyőzték. Most mágikus álomba merülve szunnyad egy
szigeten, amely az emberek világa és a szürke helyek közt sodródik.
Ébredése után hozzá sereglik majd az aldrainok népe, hogy erejük
teljében térjenek vissza -és az emberiség ezúttal már a kiriathok
segítségére sem számíthat. Expedíció indul, hogy a hosszú és
veszélyekkel teli hajóút végén megleljék a Fattyú Ilwrack szigetét.
Gil, Egar és Archeth mind részt vesznek benne: mindegyikük maga
mögött akarja hagyni sötét múltját, és megváltást találni a jövőre.
De a megváltás nem olcsó mulatság. Ahogy a túlélés sem. Legyen szó
akár Ringil Eskiathról, akár istenről vagy halandóról, aki bábuként
akarja őt használni.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A holtak szava - Morgan Richard je 13,17 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...