A hisztis kiselefánt Afrikában élt az anyukájával, a testvérkéivel
és számtalan rokonával együtt. Nagyon szerencsés volt ez a
kiselefánt, hiszen annyi testvér és unokatestvér vette körül, hogy
megszámlálni is nehéz lett volna valamennyit. Ha játszani
kerekedett kedve, mindig talált magának játszótársat. Egy idő után
azonban hiába hívta a többieket hancúrozni, pancsolni vagy
kergetőzni, mindannyian elfordultak tőle. Megelégelték, hogy minden
alkalommal úgy ért véget a játék, hogy a kiselefánt toporzékolni
kezdett, és visítva csapkodta magát a földhöz. Nem játszott vele
senki, mégis hallgatniuk kellett a kiselefánt nyafogását. Balázs
Ágnes a Móra Könyvkiadó házi szerzője. Legismertebb karaktere a
Pöttyös-sorozatban felbukkant Lufi, a cserfes kamaszlány, akinek
nyolc köteten át izgulhatjuk végig hajmeresztő kalandjait, de az
írónő kiválóan ismeri az óvodás és kisiskolás korosztály problémáit
is, amelyről számos meséje, meseregénye tanúskodik. A csavargó
kisautó a Mesék örökmozgóknak 5. kötete! A Mesék örökmozgóknak
különleges koncepciója utat talál a sokszor túlterhelt, hiperaktív
vagy figyelemzavaros gyerekekhez, hiszen a felolvasásra szánt,
rövid, humoros mesék egy-egy kiemelt kifejezéséhez egyszerű
mozgásgyakorlatok társulnak. Keltsd életre a rosszcsont
medvebocsok, a félénk helikopter vagy a csavargó kisautó
történetét!
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A hisztis kiselefánt és más történetek - Ágnes Balázs je 8,03 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...