A ?16. században játszódó vadromantikus történet megírásához Jókai
több írásbeli dokumentumot, szájhagyományt is felhasznált. Ezek egy
raguzai szerzetes és két szerelmének történetéről szólnak. A
cselekmény a dalmát tengerparton, Raguzában és környékén játszódik.
Boboli János – Raguza első polgárának fia – megszökteti esküvőjéről
egy gazdag fejedelem lányát. Ezért a lányt kolostorba zárják, ő
pedig szerzetes lesz. A környező hegyekben élő warángok
fejedelmének fiával és cinkosaival fölégetteti a lány vőlegényének
várát, megöleti a férfiakat. A nőket, gyermekeket és a rabszolgákat
a várból kivezető tekervényes alagúton keresztül kimenekíti.
Ezekből új nemzetséget hoz létre, az uskókokat, s várost alapít
Raguza szomszédságában Új-Jeruzsálem néven. Közben cselvetéssel
kiszabadítja a kolostorból szerelmesét, s meghódítja a
fejedelemasszony szívét is. Az új városba befogad minden elbukott
kereskedőt, üldözött embert. Ellenpápát választanak, aki
engedélyezi a papok házasságát, s a többnejűséget. Ő maga is együtt
él szerelmével és a kolostor egykori fejedelemasszonyával. Később a
raguzaiak – Boboli apjának vezetésével – elfogják, népét
legyilkolják, Új-Jeruzsálemet rombadöntik, őt pedig feleségeivel
együtt kivégzik.A romantikus cselekmény bővelkedik vad csaták,
intrikák, csodálatos események leírásában. A történetet gyakran
megszakító „Disputában” az események hitelességében kételkedő
kritikusnak válaszol az író.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A három márványfej - Mór Jókai je 2,05 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...