A hadtudomány tudományágként egyedülálló helyet foglal el a
tudományok rendszerében. Korábban nem volt jellemző a kapcsolódó
tárgyak oktatása-kutatása a civil egyetemeken, ezért a katonai
intézmények feladata e témák gondozása. Attól függően, hogy egy
adott államban a katonai erő milyen helyet foglal el a
társadalomban, a hadtudomány is kiemelkedő vagy épp kevésbé fontos
szerepet játszik. A könyv fő részében a hadtudomány szerepéről lesz
szó a vizsgált államokban. A modern fegyveres erők összetett
követelményekkel szembesülnek, ami tudományos megalapozottságot
igényel mind a kutatásban, mind az oktatásban, ezért heves vita
övezi, mi mindent kell valójában a hadtudomány tartalma alatt
érteni. Megvizsgáljuk, vannak-e alapvető tantárgyak, és melyek a
már más tudományágakhoz tartozó, kiegészítő témák. A vizsgált
országok számának észszerűsége miatt azokat választottuk ki,
amelyek jelentős katonai hagyománnyal rendelkeznek. A könyv így az
Európai Unió egyes államait, az Egyesült Királyságot, Norvégiát,
Svájcot, az Amerikai Egyesült Államokat, Kanadát, Brazíliát,
Chilét, Ausztráliát, Japánt és Indiát mutatja be a hadtudományhoz
való viszonyuk szerint, kiegészítve a sort Törökországgal,
Oroszországgal és Kínával. A szerző az osztrák hadsereg
nyugalmazott vezérőrnagyaként a német nyelvű szakirodalomhoz való
szélesebb körű hozzáférés okán a német nyelvterületre helyezte a fő
hangsúlyt.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A hadtudomány megítélése és helyzete napjainkban - Harald Pöcher je 4,34 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...