A hosszan elhúzódó „felfedezések kora” volt a legnagyobb szabású
világméretű átalakulás kezdete az emberi világban. A
„globalizálódás” ekkor kezdődött, és ettől kezdve szüntelen tart
mind a mai napig. Az élet számos szépsége ekkoriban kezdett
kibomlani, hála a különböző kultúrák megismerésének, és minden
konfliktus, amely a mát gyötri, ebben a korban, és annak elsősorban
„hódító” jellegében gyökerezett.A felfedezések nélkül nincs
gyarmati világ, a gyarmatok nélkül nincs dekolonizálás, és az
utóbbi szerencsétlen, olykor elborzasztó végrehajtása nélkül nem
alakul ki a mai világméretű káosz. Egyszóval, ha valaki bírálja a
globális világ sötét oldalait, úgy szórja átkát a „felfedezőkre”,
mert nélkülük nem indulhatott volna útjára az a folyamat, amely
sajnálatos módon elvezetett a nagyhatalmi vetélkedéshez, majd a
világháborúkhoz is.Mivel a hatalmi (nemritkán csak vélt)
érdekek továbbra sem hunytak el, a hatalmak bármely diktátort vagy
szervezetet készek voltak támogatni, aki vagy amely momentán
szolgálni látszott érdekeiket, ám a lehető leggyorsabban
elejtették, ha egy másik erő tűnt fel, és sokszor csak utólag
értették meg, hogy nagyon rossz vásárt csináltak.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A Föld felfedezése és meghódítása - Mária Ormos je 5,61 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...