Ez a tankönyv segítséget és útmutatást nyútj azoknak is, akik az
önmagukkal vívott harctól megriadnak. Az első rész a tanulók
személyiségével foglalkozik, és aki a tanulmányi idejét
szorgalommal és buzgalommal végzi, abból egy teljesen más ember
lesz, mint korábban. A sorsát ugyan a kauzális törvénynek
megfelelően a karma határozza meg, de azon belül nagyrészt maga
irányíthatja az alakulását. Bámulattal fogja észrevenni, hogy a
gondolatainak mekkora ereje van, örömmel fogja észlelni, hogy most
már nem egy lépegető, alázatos ember, akit a vak hatalmak ide-oda
dobálhatnak, mint korábban volt, érezni fogja, hogy védetten és
felfegyverkezve léphet ki az egzisztenciaharcba. Tanideje végén
rendelkezni fog az ereje felett, ami - a helyes használatot
feltételezve - az életét szabaddá és kellemessé teszi, megóvja őt a
szenvedéstől, a betegségtől és mindenfajta vesződségtől. Meglépi
azt a felismerést, hogy az ember egyáltalán nem annyira védtelen és
alkalmas arra, hogy minden veszélyen sikeresen felülkerekedjen;
látni fogja, hogy a Föld minden gonosz erejét veszti vele szemben.
Aki úgy érzi, hogy idővel, előre igyekezve sem elégedett az elért
képességekkel, és az önző emberekkel is fel akarja venni a harcot,
annak szól a második fejezet.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A fehér mágia kézikönyve - Karl Brandler-Pracht je 9,17 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...